Pályázatok hallgatóknak

Napjainkban akár az üzleti, akár a magánéletben kulcsfontosságú kérdés az információ- és adatvédelem. Ennek számtalan megközelítésmódja van, amely közül nemzetközileg elterjedt módszer az ISO 27000-es szabványcsaládra, az ISO/IEC 27001 szabványra épülő információvédelmi irányítási rendszer. A pályázat célja, hogy népszerűsítsük az egyre elterjedő nemzetközi gyakorlatot, és támogassuk az információ- és adatvédelem kultúrájának kialakítását azoknak a diploma,- és szakdolgozatoknak, valamint tanulmányoknak díjazásával, amelyek alkotói a tématerületükön kiemelkedőt alkottak. A pályázatok beérkezési határideje: 2024. július 31.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet - a Nemzetpolitikai Kutatóintézettel közösen - idén 2024.07.08-11. között rendezi meg népszerű nyári egyetemét, melyre elsősorban olyan hazai és külhoni, 20-30 év közötti joghallgatókat vagy más társadalomtudományi képzés hallgatóit, PhD hallgatókat, fiatal kutatókat, gyakorló szakembereket vár, akik elkötelezettek a külhoni magyarság jogainak és érdekeinek védelme iránt. Jelentkezési határidő: 2024.05.12.
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, aki végigkíséri a hallgatót a dolgozat elkészítésén. A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. május 5. A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2024. július 31.
Továbbtanulási / kutatási lehetőség a 2025-2026-os tanévben bármely tudományterületen vagy művészeti ágban. Alapfeltétel a pályázott témában legkésőbb 2024. július 31-ig szerzett legalább BA/BSc szintű diploma. A pályázók az Egyesült Államok bármelyik egyetemét választhatják. Jelentkezési határidő: 2024. május 15.
A prágai Charles University nemzetközi konferenciát hirdet a PhD hallgatók számára “Rewriting the History: Changing the Reading of the Past” címen. A konferencia 2024. június 13-14-én kerül megrendezésre (online és személyesen egyaránt). Absztrakt beküldése legkésőbb 2024. május 12-ig.
A thaiföldi Felsőoktatási, Tudományos és Kutatási Minisztérium, szorosan együttműködve thaiföldi egyetemekkel, ösztöndíjat ajánl fel külföldi hallgatók számára. A „Thailand Scholarship” ösztöndíjprogram alap-, mester-, valamint doktori képzésekben egyaránt biztosít részvételi lehetőséget a 2024-es tanévben. A jelentkezők közvetlenül a fogadóintézményhez, egyetemhez adhatják be jelentkezésüket, melyhez a mellékelt dokumentum nyújt segítséget.
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja várja a Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését. Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek, melynek részleteit a dokumentumokban olvashatjátok.
Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködési projektpályázatok támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg német nyelven. Az projektpályázatok keretében történő együttműködés során közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven. A pályázatok benyújtási határideje változó, részletek a csatolt dokumentumban.
A programban történő részvételhez a pályázat iránt érdeklődő magyar egyetemi hallgatónak, illetve 40 év alatti kutatónak közvetlenül kell egy japán partnert megkeresnie és jeleznie, hogy szeretne együttműködni, tapasztalatot szerezni, illetve cserélni a Sakura Science Exchange Program keretében. A kutatási, együttműködési programot a japán fogadó féllel történő egyeztetést követően a fogadó intézmény adja be pályázat formájában a Japán Tudományos és Technológiai Ügynökségnek.
Az A*STAR Graduate Academy a kutatás humán erőforrásainak kérdéseivel foglalkozik, tudományos ösztöndíjakat ítél oda, munkaerő-képzési és fejlesztési programokat és kezdeményezéseket dolgoz ki. Az elmúlt években számos magyar hallgató végezte PhD tanulmányait Szingapúrban, és az évek alatt Szingapúr legjobb egyetemein dolgoztak és kutattak, nagy részük utána állásajánlatot is kapott. A magyar hallgatókról igen jó véleménnyel vannak a helyi felsőoktatási intézmények, hiszen az ösztöndíjat elnyert kutatók mind kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a területükön. Az A*STAR most újabb ösztöndíj-lehetőségeket kínál.
A szaúdi állam minden évben 27 ösztöndíjat biztosít magyar hallgatók részére. Nézz utána a lehetőségeknek!
Az Iskolakultúra megalakulása, 1991 óta gondot fordít a tehetséggondozásra. Ennek egyik formája, hogy publikációs lehetőséget biztosít felsőoktatási és PhD-hallgatók számára...

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.