Tájékoztató a passzív félév bejelentéséről

Passzív félévet igényelni a MODULO-n keresztül, elektronikus úton lehet. Papír alapú kérvényt a Tanulmányi Osztály nem fogad el.

 

- A passzív félévek száma nem haladhatja meg az adott szak képzési idejét.

 

A passzív félévek száma összefüggésében nem haladhatja meg a kettőt. (Két passzív félév után be kell iratkozni.) Ellenkező esetben az intézmény a hallgató jogviszonyát egyoldalúan megszünteti.

 

Nagyon indokolt esetben igénybe vehető a harmadik félév, de ezt a kérésüket dékáni kérvényként kell beadni, szintén a modulóba.

 

Az igényeiket két szakaszban jelenthetik be:

 

- Ha a hallgató igényét a kurzusfelvétel időtartama alatt beadja, kérvényét nem kell dokumentálnia Jogviszonya ebben az esetben „passzív bejelentett” költségtérítéses, a félévet nem terheli, és az államilag finanszírozott hallgató a finanszírozott félévet nem használja fel.

 

Másodki szakasz a "határidőn túli passzív" félév

 

- Ezt a kérvényt minden esetben igazolni kell. A nem igazolt kérvényeket a Tanulmányi Osztály formai okokra hivatkozva elutasítja.

 

Nem elfogadható indokok egy szemeszter közepén beadott kérvényre:

1. párhuzamos képzés

2. a nem megfelelő számú vagy tartalmú kurzus felvétele

3. fizetésképtelenség

4. néhány napos betegség

5. a gyakorlati jegy megszerzéséhez szükséges követelmény nem teljesítése, stb.

 

Passzív félévet kizárólag a szorgalmi időszak végéig lehet igényelni

 

Annak a hallgatónak, aki a szemesztert nem kezdi meg, tehát nem vesz fel kurzust, vagy tartozását nem fizeti meg, „passzív nem bejelentett” féléve teljesítéstől függetlenül érvénytelen. Ciklusrendezést követően beíratkozásra már csak a Dékánhelyettes Asszony adhat engedélyt méltányossági alapon, ez ellen fellebbezésnek helye nincs.

Tanulmányi Osztály

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.