A Times Higher Education a felsőoktatási intézményeket társadalmi és gazdasági hatásuk alapján összemérő listája 76 ország több mint 450 egyetemét rangsorolja. Közöttük két magyar egyetem is szerepel. Mind a Szegedi Tudományegyetem, mind a Semmelweis Egyetem a 101-200. helyen végzett.
A most először elkészített, az ENSZ ún. fenntartható fejlődési céljait alapul vevő rangsor szerint az SZTE a következő három területen teljesít kiemelkedően: egészség és jólét; fenntartható városok és közösségek; ipar, innováció és infrastruktúra.
A Kolozsvárról Szegedre költözött Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen 100 évvel ezelőtt, 1924-ben Buday Árpád és Banner János kinevezésével indult meg a régészeti intézet működése. Az elmúlt 100 évben kisebb kihagyással ugyan, de folytonos volt a régészeti oktatás, és tudományunk olyan meghatározó alakjai tanítottak és kutattak az intézetben/tanszéken, mint Trogmayer Ottó és Fodor István. Az egykori oktatóinkra is megemlékezve az intézet/tanszék fennállásának centenáriumát több, az esemény fontosságához méltó programmal ünnepeljük meg 2024. május 21. és 23. között.